15.~ I will always love you...~

Ajánlott zene. Én ezt hallgattam, miközben a részt írtam, hallgassátok ti is (persze csak ha szeretnétek, nem erőszak :))

Azt hinné az ember, hogy a sztárok is kapnak nyári szünetet. Persze, csak nem akkor mikor akarnak, akkor kapnak mikor nincs semmi munka. Idegőrlő lehet, hisz nekem is az pedig nem is dolgozok. Gőz erővel dolgoztak az új albumukon, és szinte sose voltak otthon. Ha pedig haza értek rettenetesen kimerültek voltak. Szerettem volna én is segíteni nekik, így azon gondolkoztam hogy csinálok nekik egy  "dalt". Itt most nem arra kell gondolni, hogy össze mixelek számokat. Nem, sokkal inkább arra hogy csinálok egy alapot, írok egy szöveget, majd keresek valakit akivel felénekeltetem mint demo. Eleinte jó ötletnek tűnt, de ha már egyszer elkezdek valamit akkor azt be is fejezem. Mivel délelőttönként leginkább a stúdióban voltak, volt időm. Na meg ha konyítok egy kicsit a zenéhez miért ne tegyem magam hasznossá? Persze ezek mellet bejártam meglátogatni a srácokat, ha úgy volt vittem nekik kaját, hogy mégse legyen az, hogy ők sincsenek otthon de én se keresem őket. Egy ilyen látogatás során, botlottam bele Mike-ba aki épp karriert szeretett volna építeni. Jó hangja volt a srácnak és mivel pont kapóra jött, így leleveleztem vele ezt a demo dolgot, miután megtudta kinek a húga vagyok egyből bele egyezett. Na, nem mintha ki szerettem volna használni. Egy hét kemény munka után sikerült befejezni a dalt, és annyira ügyesek voltunk, hogy a fiúk semmit sem sejtetettek belőle. Egyik nap mikor haza értek, össze hívtam őket a nappaliba, és egyszerűen átadtam egy CD-t amin ez állt: "Hálám jeléül, egy demo" még mosolygós fejecskét is rajzoltam. Azonnal meghallgatták, elmondásuk szerint tetszett nekik, aztán kitudja...


A szobámba elmélkedtem, és a kedvenc zenéimet hallgattam. Az időt miért nem tudom  megállítani? Most olyan jó minden, miért kell ennek a fránya időnek belerondítania?
Hazudnék ha azt mondanám, hogy felhőtlenül boldog voltam, mert nem voltam. Persze most jön a kérdés hogy miért nem? Azért nem, mert a napok iszonyat gyorsasággal pörögtek. Észre se vettem és nem volt már csak 3 hét hátra a nyári szünetből, abból is csak kettő hetet tölthetek itt, mert anyáék szerint nem árt gyakorolni egy picit suli kezdés előtt. Nem volt pillanat, hogy ne gondoltam volna arra, hogy ha haza megyek akkor, valószínűleg őszi szünetben látom őket viszont. Ha csak nem jön közbe valami, és csak télen találkozhatunk megint. Persze mindig azt mondják hogy nem szabad nagyon előre gondolkozni mert az tönkre teszi a jelent. De egyszerűen nem tudok nem erre gondolni. Ha elfelejtem olyankor minden oké, de nem sokkal után biztos is hogy eszembe jut. Mi az ami eltudja velem felejtetni ezt a keserű gondolatot? Ez egyszerű. Ő. Csak rá kell néznem és nem hogy a haza utazást felejtem el, de minden mást. Képtelen gondolkozni mellette csoda, hogy eddig még nem fulladtam meg, és levegőt venni azért nem felejtek el. Számomra még mindig felfoghatatlan, hogy ő az enyém, és én az övé. Mikor szerelmes az ember, mindenféle jelentéktelen butaságokat mond. De az ő szájából nem hangzik annak, sokkal inkább igaznak. Imádom mikor csak úgy minden ok nélkül megölel, megcsókol. Imádom a késő esti sétáinkat. Imádom a hosszas semmitevéseket. De mindenek előtt imádom őt.
kopogást hallottam, és az ajtóhoz siettem. Zayn állt ott. Egy csókjával tolt be az ajtón majd bezárta azt. Levegőt venni se volt időm olyan gyorsan történt minden a következő pillanatban már az ágyon feküdtünk, és az arcát cirógattam. Semmi mást nem csináltunk csak néztünk egymás szemébe. Jelentéktelen apró dolgok amik boldoggá tesznek, mint például ez. Nem kellenek nekem ajándékok, csak annyit akarok, hogy azzal töltsem az időm nagy részét akit és akiket szeretek. Semmi jobb nincs annál mint amikor van kihez bújni, van kinek elmesélni a problémákat. Talán nyálasan hangzanak ezek a dolgok, de én így érzem jól magam.

-Hiányzol.-szólalt meg hosszas csend után. Nem értettem, hisz itt vagyok...még, bár már nem sokáig de még igen. Össze zavartan tekintettem rá.

-Olyan keveset találkozunk, ami vicces hisz itt élünk egy házban, de mégis. Nem is tudom, én csak azt szeretném ha nap minden percét veled tölthetném, ha ölelhetnélek, csókolhatnálak.
Mondandóját egy csókkal nyomatékosította, mire elmosolyodtunk.

-Szeretlek,-kis szünetet tartott, majd sóhajtott egy nagyot és folytatta,- nem akarlak elengedni. Bárcsak ne kellene haza menned.
Ujjamat szájára nyomtam, hogy fejezze még a fejem is megráztam. Nem szerettem volna erről beszélni. Így is mindig eszembe van, miért beszél róla ő is? Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, ő pedig letörölte azt.

-Hé!-nevetett halkan- Ne aggódj, bárhol is légy, bármi történjék is, én mindig szeretni foglak.
Szorosan magához húzott és csak voltunk egymás karjai közt.

-Gyere, menjünk el sétálni.-mosolygott rám, és a kezét nyújtotta. Mivel nem volt mit tenni, itthon meg amúgy is csak unatkoznánk. Szóltunk a többieknek, majd kéz a kézben indultunk London utcáin. Kifejezetten jó idő volt, kellemesen lágy szellő fújt mi pedig a parkban ültünk, és az út közben vett fagyinkat fogyasztottuk.

-Fagyis a szád.-nevetett ki, elkezdtem mutogatni az a arcom felé, hogy mutassa meg merre, de helyette csak megpuszilt.-Ne aggódj, már nem.-majd kacsintott. Összébb húztam magamon a pulóverem, mert kezdett lehűlni az idő.

-Menjünk? Fázol?-bólintottam egyet, és már vissza felé sétáltunk. Átment az út másik oldalára mert csak ott volt kuka, hogy kitudja dobni a szemetet. Mondta, hogy várjam meg mert mindjárt vissza jön. De nem hallgatok rá mert én Destiny Payne vagyok aki makacs, és feledékenyül elfelejt szét nézni, mielőtt átszeretne hasítani az úton. Hatalmas fékcsikorgást hallottam, én pedig csak megfagytam, és vártam a csodára az útközepén, miközben Zayn riadt arcát figyeltem...